hello world!
Publikálva: 2013.02.21.

Dr. Szabó Levente szülinapja

untitled-1-2.JPG

A „mi Leventénknek" ma van a születésnapja és az egész csapat nevében nagyon boldog születésnapot kívánunk neki!
Levente már 9 éve dolgozik az cégünknél, de már az azt megelőző 2 évben is látogatott bennünket nyári szünetekben, mint orvostanhallgató. Bár tanulmányait kitűnő eredménnyel végezte az egyetemen, majd a nálunk eltöltött szakmai gyakorlat után a szakvizsgáját is kitűnő eredménnyel szerezte meg, nem ez volt az egyetlen szempont, ami amellett döntött, hogy családi vállalkozásunk tagja legyen. Az emberi oldal adott volt, azt már készen hozta, s felkészülési ideje alatt nálunk is azt a szellemiséget szívta magába, amit mi képviselni szeretnénk fogászati vállalkozásunkban. Azóta gyakorlatilag családtaggá vált, rendszeresen társasjátékozunk együtt és pingpongban is jeleskedik.
Azt gondolom, hogy egy cég sikeréhez természetesen kell a szakmai felkészültség, a műszaki felszereltség, de amit nem lehet megtanulni -az emberi hozzáállás - a mi szakmánkban is az egyik legfontosabb tényező. Azt gondolom, hogy az, hogy „jó hírnevünk" van nagymértékben azon is alapul, hogy ilyen kollégákkal dolgozhatunk együtt, mint amilyent Levente is. Egy emberként dolgozunk azon, hogy ez a vállalkozás működjön, mindenki egy kicsit magáénak is érzi a céget, s azon túl, hogy mindenkinek megvan a maga feladata, igyekszünk együtt lenni, tenni egymásért és a pácienseinkért. Levente azon túl, hogy szakmai feladatait lelkiismeretesen, remekül, emberien végzi, Ő az, aki utánanéz, honnan lehetne gazdaságosabban beszerezni anyagokat, eszközöket és Ő a csapat számítógépes és műszaki szakembere. Bár néha telefonos segítséget igénybe vesz, mindig átsegít bennünket a technikai akadályokon.
Kissé csendes, s lehet, hogy divat-témában nem értünk egyet,  de teljesen megbízható, jó szakember, akire nyugodtan hagyjuk rá a pácienseinket, vagy akár az egész céget, ha a szükség úgy hozza. Mindenben segítségünkre van, sokszor már a kérést megelőzően is.
Mi büszkék vagyunk rá, örülünk, hogy csapatunkat gazdagítja, jó munkatárs és jó barát.

RÓLUNK MONDTÁK

Vélemények

  • Rendkívül kedves, barátságos a doktornő, dr. Gáll Andrea és asszisztensei.
    A kezelések fájdalommentesek és abszolult professzionálisak a technikák és a felhasznált anyagok! Ha maximum két szóval kellene jellemeznem a kezelést, akkor wellness szolgáltatásként írnám le, ahogyan a pácienssel bánnak és kezelik az adott problémáját!
    Csak gratulálni tudok nekik és hálás vagyok, amiért rájuk találtam és, hogy ilyen színvonalasan vegzik a munkájujat.

    Tóth Bettina

  • Hirtelen volt szükségem segítségre a letört fogaim miatt. Gyorsan de precízen és kedvesen láttak el. Fájdalommentesen húzták ki a fogaimat. Az új fogak nem csak szépek, hanem jól is illeszkednek, problémamentesen tudok velük rágni és beszélni. Kellemes az Ars Dental rendelőjének hangulata és barátságosak a munkatársak. Ezúton is köszönöm Szabó Levente doktor úrnak és Helga nővérnek a segítségüket. A további munkájukhoz sok sikert, jó egészséget és minél több elégedett pácienst kívánok. :-)

    Bartucz Józsefné

  • Kedvesek,segítőkészek, és a kezük aranyból van!
    Mindenkinek ajánlom.
    Csillagos ötös :)

    Márti

  • Aranyoskáim! A finom ételekhez jó fogak is kellenek ám!

    Horváth Rozi

  • Kedves Andi!

    Barátaim el sem akarták hinni, hogy a beültetést követő napon panaszmentesen, fájdalom nélkül láttam el napi teendőimet.
    A sok rémtörténet hallatán ( szájzár, hetekig feldagadt arc ) már én éreztem magam különlegesnek, hogy velem nem így alakút., Pedig a dolog nyitja a rendelő nagyfokú szakértelmében precizitásában keresendő.
    Ezúton is szeretném megköszönni a fájdalommentes implantátum beültetést és kívánok sok, szép mosolyú elégedett pácienseket.

    Horvát Lászlóné

  • Mindenkinek ajánlom Andiékat!!! Egy új eljárással segítették ki a bölcsességfogamat hétfőn. És tökéletesen gyógyul, nem gyulladt be és nincs fájdalom. Köszönöm a türelmeteket és a szakértelmeteket!

    Czeglédi Ibolya

  • Hála Nektek, a fogaim meg lettek mentve. Nem tudom elmondani, mennyire szeretem és a vörös rúzzsal millió dolláros mosolyom lett! Ezt a barátnőim mondják folyamatosan, természetesen jóindulatú irigységgel! Nagyon szépen köszönöm ezt a gyönyörű munkát!

    Eszter

  • Én "csak" a mosolyomat kaptam vissza. Ez a legelőnyösebb ékszer amit viselhetek - beragyogja mindazokat akik látják Hálás köszönet érte!

    Nanu Melanie

  • Ők segítettek nekem abban, hogy ne féljek a fogorvosoktól. Vagyis már lassan 10 éve, Tőlük. Nagyon örülök, hogy van alkalmam írásban is megköszönni a sok fájdalommentes kezelést; a türelmet (mert hisztis voltam ám az elején); a családias/barátságo s rendelőt; a légkört, ami ott körülvesz; a finom illatot a helyiségekben (mert ott nincsen gyomorgörcsöt okozó, öklendezős rendelő szag); s végül, de nem utolsó sorban a gyönyörű fehér fogaimat!!! És... bár nincsenek a szomszédban, semmi pénzért nem mondanék le Róluk!!! Olyan szinten PROFIK, hogy még engem is, mint pácienst büszkeséggel tölt el, hogy Ők kezelnek!...Köszönö m

    Titty

  • Nagyon kedvesek és odafigyelők,és fájdalommentesen dolgoznak.

    Héjja Gyula László

  • Az egyik legprofibb fogfehérítő csapat!

    Tóth Sándor

  • Ha nem lennének ilyen messze, már rég megcsináltattam volna a fogaimat.

    Dr. Tóth Attila

Kérjen időpontot!

Kérdése merült fel? Forduljon hozzánk bizalommal!
Időpontot kérek!