Titán

hello world!

A titán szinte teljesen szövetközömbös, sőt galvanikus szempontból is semleges. Nagyon ritka a titánnal szembeni allergia és az általános sebészetben is évtizedek óta használt anyag. A általunk használt implantátumok anyaga színtiszta, ötvözetlen titán és mint ilyen egyedülálló, hiszen egyetlen más fém sincs, mely ötvözetlen formájában használható fogpótlások készítésére. A titán implantátumok  felszínét egy stabil vegyület a titán-oxid alkotja. Ez az anyag nem oldódik a testnedvekben, így elvileg nem lép reakcióba az immunrendszerrel sem. Fejrészként választható hozzá titán, vagy a magasabb esztétikai követelmények kielégítésére zirconium.

Az implantátumok hosszú időre vannak tervezve, mely során a csontban rögzülve kell funkcionálniuk és műtétet igényel mind behelyezésük, mind –ne adj' Isten– az eltávolításuk. Ez nem kis anyagi ráfordítást igényel viselőjüktől, ezért az ARS DENTAL az javasolja, hogy műtét előtt egy allergiavizsgálatot kérjen bőrgyógyászától, ugyanis az utóbbi években a szakirodalomban jelentek meg közlemények, melyek szerint kérdésessé vált a titán szervezetben mutatott biológiai stabilitása.  Az implantációra jelentkező betegek 0,2-1% -ban előfordulhat titán allergia, javarészt azokat a pácienseket érinti, akiknél más fémallergia is felmerül. Ilyen esetben megoldást a zirconium implantátumok nyújthatnak.

RÓLUNK MONDTÁK

Vélemények

  • Rendkívül kedves, barátságos a doktornő, dr. Gáll Andrea és asszisztensei.
    A kezelések fájdalommentesek és abszolult professzionálisak a technikák és a felhasznált anyagok! Ha maximum két szóval kellene jellemeznem a kezelést, akkor wellness szolgáltatásként írnám le, ahogyan a pácienssel bánnak és kezelik az adott problémáját!
    Csak gratulálni tudok nekik és hálás vagyok, amiért rájuk találtam és, hogy ilyen színvonalasan vegzik a munkájujat.

    Tóth Bettina

  • Hirtelen volt szükségem segítségre a letört fogaim miatt. Gyorsan de precízen és kedvesen láttak el. Fájdalommentesen húzták ki a fogaimat. Az új fogak nem csak szépek, hanem jól is illeszkednek, problémamentesen tudok velük rágni és beszélni. Kellemes az Ars Dental rendelőjének hangulata és barátságosak a munkatársak. Ezúton is köszönöm Szabó Levente doktor úrnak és Helga nővérnek a segítségüket. A további munkájukhoz sok sikert, jó egészséget és minél több elégedett pácienst kívánok. :-)

    Bartucz Józsefné

  • Kedvesek,segítőkészek, és a kezük aranyból van!
    Mindenkinek ajánlom.
    Csillagos ötös :)

    Márti

  • Aranyoskáim! A finom ételekhez jó fogak is kellenek ám!

    Horváth Rozi

  • Kedves Andi!

    Barátaim el sem akarták hinni, hogy a beültetést követő napon panaszmentesen, fájdalom nélkül láttam el napi teendőimet.
    A sok rémtörténet hallatán ( szájzár, hetekig feldagadt arc ) már én éreztem magam különlegesnek, hogy velem nem így alakút., Pedig a dolog nyitja a rendelő nagyfokú szakértelmében precizitásában keresendő.
    Ezúton is szeretném megköszönni a fájdalommentes implantátum beültetést és kívánok sok, szép mosolyú elégedett pácienseket.

    Horvát Lászlóné

  • Mindenkinek ajánlom Andiékat!!! Egy új eljárással segítették ki a bölcsességfogamat hétfőn. És tökéletesen gyógyul, nem gyulladt be és nincs fájdalom. Köszönöm a türelmeteket és a szakértelmeteket!

    Czeglédi Ibolya

  • Hála Nektek, a fogaim meg lettek mentve. Nem tudom elmondani, mennyire szeretem és a vörös rúzzsal millió dolláros mosolyom lett! Ezt a barátnőim mondják folyamatosan, természetesen jóindulatú irigységgel! Nagyon szépen köszönöm ezt a gyönyörű munkát!

    Eszter

  • Én "csak" a mosolyomat kaptam vissza. Ez a legelőnyösebb ékszer amit viselhetek - beragyogja mindazokat akik látják Hálás köszönet érte!

    Nanu Melanie

  • Ők segítettek nekem abban, hogy ne féljek a fogorvosoktól. Vagyis már lassan 10 éve, Tőlük. Nagyon örülök, hogy van alkalmam írásban is megköszönni a sok fájdalommentes kezelést; a türelmet (mert hisztis voltam ám az elején); a családias/barátságo s rendelőt; a légkört, ami ott körülvesz; a finom illatot a helyiségekben (mert ott nincsen gyomorgörcsöt okozó, öklendezős rendelő szag); s végül, de nem utolsó sorban a gyönyörű fehér fogaimat!!! És... bár nincsenek a szomszédban, semmi pénzért nem mondanék le Róluk!!! Olyan szinten PROFIK, hogy még engem is, mint pácienst büszkeséggel tölt el, hogy Ők kezelnek!...Köszönö m

    Titty

  • Nagyon kedvesek és odafigyelők,és fájdalommentesen dolgoznak.

    Héjja Gyula László

  • Az egyik legprofibb fogfehérítő csapat!

    Tóth Sándor

  • Ha nem lennének ilyen messze, már rég megcsináltattam volna a fogaimat.

    Dr. Tóth Attila

Kérjen időpontot!

Kérdése merült fel? Forduljon hozzánk bizalommal!
Időpontot kérek!