hello world!
Publikálva: 2014.01.19.

Műtétek előtt góckutatás?

Manapság egy-egy halasztható műtét időpontjára sokszor heteket, hónapokat várnak a betegek. Nyilván egy műtétet körültekintően kell megtervezni, számos körülményt kell figyelembe lenni. Sajnos azonban jelenleg az a gyakorlat, hogy bár a műtét időpontját időben kitűzik, a szükséges megelőző vizsgálatok listáját csupán néhány nappal korábban kapja meg a beteg, aki az utolsó pillanatokban próbál minden szükséges „papírt” beszerezni.


Természetesen a vérvételt nem célszerű fél évvel korábban megcsináltatni, de pl. a FOGÁSZATI VIZSGÁLATOKAT mindenképpen hiba az utolsó pillanatra halasztani!

Az utóbbi időben többször is előfordult, hogy pánikszerűen jöttek hozzánk a betegek, mert holnapután komoly műtétjük lesz és most kapták meg a papírt, miszerint egy igazolásra van szükségük, hogy nincs gócos foguk. Ha nincs, az igazolás kiállítása nem nagy dolog.

A probléma ott kezdődik, ha a vizsgálat során kiderül rejtett, krónikus gyulladás van az állcsontban. Ezt a gyulladást  2 nap alatt még Dr. House sem tudja megoldani…Mit lehet tenni? Ilyen esetben vagy belemegy a páciens/sebész egy immár a lehetséges szövődmények miatt kockázatos műtétbe, vagy néhány hónappal elhalasztják a műtétet. Ez bizony igazi hidegzuhany: testileg, lelkileg rákészült a műtétre, munkahelyén elintézve hagyta a dolgait,…ne is folytassuk!

Miért is van szükség fogászati vizsgálatra egy műtéthez?!

A fogászati góc egy olyan gyulladás, mely sokszor tüneteket, fájdalmat egyáltalán nem okoz, ezért rejtve marad, ugyanakkor a szervezetben másutt gyulladásokat okozhat, melynek okát gyakorta fel sem fedezik. A lényeg az, hogy az immunrendszert folyamatosan foglalkoztatja:  a vérben folyamatosan „korzóznak” a gyulladást okozó kórokozók, azok toxinjai és az immunrendszer „katonái”. Ilyen hidegháborús helyzetben elég lehet egy szikra is, hogy valódi háború kerekedjen a szervezetben. Az is elegendő lehet, ha a sokáig „nyugalomban” lévő fog  gyulladása pont lábadozás közben lobban fel.

Fokozott veszélynek vannak kitéve azok a betegek akiknek valamilyen okból kifolyólag csökken az ellenállása a fertőzésekkel szemben. Sajnos ilyenkor antibiotikum-terápia mellett is nehézségek merülhetnek fel , mely elhúzódó gyógyuláshoz vagy akár szeptikus állapothoz is vezethetnek.

Ilyen ok lehet:

·         idősebb életkor

·         lázas állapot

·         cukorbetegség és egyéb anyagcsere betegségek

·         vérképzőszervi és daganatos megbetegedések

·         ízületi protézis jelenléte

·         immunszuppresszív terápia

·         sugárkezelés

·         kemoterápia

·         terhesség

Mely műtétek előtt szoktak általában FOGÁSZATI KIVIZSGÁLÁST kérni a szövődmények megelőzése céljából?

  • szívműtét
  • szívkatéterezés
  • ortopédiai műtétek (csípő-, térd protézis beültetése, gerincműtét)
  • idegsebészeti műtétek
  • érsebészeti műtét
  • műbillentyű beültetés

Az ARS DENTAL javaslata Önnek:

·         Jelenjen meg évente fogászati kontrollon, melyek során kiderülnek esetleges rejtett gyulladásai. Ehhez időnként érdemes röntgent is készíteni, különösen, ha szájában hidak, koronák, mély tömések, gyökérkezelt fogak, implantátumok találhatóak.

·         Mivel a fogágybetegség is gócos állapotnak tekinthető, amennyiben gyulladt az ínye, fogköve van, vegye igénybe dentálhigiénikusaink segítségét: távolíttassa el rendszeresen fogkövét és kérje ki szájhigiénés tanácsaikat!

·         Ha sajnálatos módon műtétre kell sor kerüljön az életében, ne várja meg, amíg a sebész a műtét előtti héten küldi el vizsgálatra, kérjen tőlünk egy vizsgálatot időben! Azt javasoljuk, mivel ez a gyulladás folyamatosan foglalkoztatja az immunrendszert,mindenképpen szüntessük meg, ne csak akkor, ha „nagy” műtétre készül!

RÓLUNK MONDTÁK

Vélemények

  • Rendkívül kedves, barátságos a doktornő, dr. Gáll Andrea és asszisztensei.
    A kezelések fájdalommentesek és abszolult professzionálisak a technikák és a felhasznált anyagok! Ha maximum két szóval kellene jellemeznem a kezelést, akkor wellness szolgáltatásként írnám le, ahogyan a pácienssel bánnak és kezelik az adott problémáját!
    Csak gratulálni tudok nekik és hálás vagyok, amiért rájuk találtam és, hogy ilyen színvonalasan vegzik a munkájujat.

    Tóth Bettina

  • Hirtelen volt szükségem segítségre a letört fogaim miatt. Gyorsan de precízen és kedvesen láttak el. Fájdalommentesen húzták ki a fogaimat. Az új fogak nem csak szépek, hanem jól is illeszkednek, problémamentesen tudok velük rágni és beszélni. Kellemes az Ars Dental rendelőjének hangulata és barátságosak a munkatársak. Ezúton is köszönöm Szabó Levente doktor úrnak és Helga nővérnek a segítségüket. A további munkájukhoz sok sikert, jó egészséget és minél több elégedett pácienst kívánok. :-)

    Bartucz Józsefné

  • Kedvesek,segítőkészek, és a kezük aranyból van!
    Mindenkinek ajánlom.
    Csillagos ötös :)

    Márti

  • Aranyoskáim! A finom ételekhez jó fogak is kellenek ám!

    Horváth Rozi

  • Kedves Andi!

    Barátaim el sem akarták hinni, hogy a beültetést követő napon panaszmentesen, fájdalom nélkül láttam el napi teendőimet.
    A sok rémtörténet hallatán ( szájzár, hetekig feldagadt arc ) már én éreztem magam különlegesnek, hogy velem nem így alakút., Pedig a dolog nyitja a rendelő nagyfokú szakértelmében precizitásában keresendő.
    Ezúton is szeretném megköszönni a fájdalommentes implantátum beültetést és kívánok sok, szép mosolyú elégedett pácienseket.

    Horvát Lászlóné

  • Mindenkinek ajánlom Andiékat!!! Egy új eljárással segítették ki a bölcsességfogamat hétfőn. És tökéletesen gyógyul, nem gyulladt be és nincs fájdalom. Köszönöm a türelmeteket és a szakértelmeteket!

    Czeglédi Ibolya

  • Hála Nektek, a fogaim meg lettek mentve. Nem tudom elmondani, mennyire szeretem és a vörös rúzzsal millió dolláros mosolyom lett! Ezt a barátnőim mondják folyamatosan, természetesen jóindulatú irigységgel! Nagyon szépen köszönöm ezt a gyönyörű munkát!

    Eszter

  • Én "csak" a mosolyomat kaptam vissza. Ez a legelőnyösebb ékszer amit viselhetek - beragyogja mindazokat akik látják Hálás köszönet érte!

    Nanu Melanie

  • Ők segítettek nekem abban, hogy ne féljek a fogorvosoktól. Vagyis már lassan 10 éve, Tőlük. Nagyon örülök, hogy van alkalmam írásban is megköszönni a sok fájdalommentes kezelést; a türelmet (mert hisztis voltam ám az elején); a családias/barátságo s rendelőt; a légkört, ami ott körülvesz; a finom illatot a helyiségekben (mert ott nincsen gyomorgörcsöt okozó, öklendezős rendelő szag); s végül, de nem utolsó sorban a gyönyörű fehér fogaimat!!! És... bár nincsenek a szomszédban, semmi pénzért nem mondanék le Róluk!!! Olyan szinten PROFIK, hogy még engem is, mint pácienst büszkeséggel tölt el, hogy Ők kezelnek!...Köszönö m

    Titty

  • Nagyon kedvesek és odafigyelők,és fájdalommentesen dolgoznak.

    Héjja Gyula László

  • Az egyik legprofibb fogfehérítő csapat!

    Tóth Sándor

  • Ha nem lennének ilyen messze, már rég megcsináltattam volna a fogaimat.

    Dr. Tóth Attila

Kérjen időpontot!

Kérdése merült fel? Forduljon hozzánk bizalommal!
Időpontot kérek!